A szerdai nap folyamán a Replay étterem volt a kiválasztott helyünk, ahol többféle pizzát is kóstoltunk. A hely a Király utca 4. szám alatt található. Autóval érkezők számára nem a legmegfelelőbb választás, mivel parkolni a közelben csak engedéllyel lehet. Esetlegesen, aki ingyen szeretné ezt megtenni, az a Tudás Központnál lerakhatja gépjárművét, és onnan egy 10-15 perces kellemes sétával megközelítheti az étteremet a Király utcán keresztül. Replay, mint étterem nagy múlttal rendelkezik, mivel 2000 óta üzemel a hely. Ezt annak is köszönheti, hogy friss alapanyagokból készítik el étkeiket.
Érdemes nem csak pizzájuk miatt meglátogatni a helyet, mivel hazai ízek mellett Olaszország és USA több híres éttermének legnépszerűbb ételeiből állították össze kínálatukat. Kétszinten szolgálják ki vendégeiket, az alsó szinten egy brazil steak ház található, ahova minden marhahús kedvelőnek illene elmennie.
Ebéd után látogattuk meg a helyet, így az nem volt túl zsúfolt, viszont üres sem. Mivel 5 fős társaságként érkeztünk hátul kaptunk helyet egy nagyobb asztalnál. Pincérünk egy illedelmes, kedves úriember volt, rendelésünkkel könnyen megbirkózott, mivel kezdőként is tökéletesen a fejében volt az étlap. Mindenképpen egy pozitívum a hely számára, hogy nem ragaszkodnak az étlapon feltüntetett összetevőkhöz, és feltét csere esetén sem számolnak fel semmilyen plusz költséget. Egyik Vezuviana (tejföl, mozzarella, szalámi, ricotta paprika) pizzánkat kérésünkre paradicsomos szósszal készítették el tejfölös helyett, ebből kettőt rendeltünk egyet paradicsomos, illetve egyet tejfölös alappal. Az étlap kategorizált, könnyen áttekinthető volt. Árakat tekintve ez az étterem sem tért el a Király utcai éttermektől, viszont a színvonalat is hozta.
Friss alapanyagokból készültek a pizzák, emellett a tészta vastagsága is tökéletesen vékony volt egy olasz pizzához illően, széle pedig kellemesen ropogós. Bár, mint tudjuk, egy jó pizza alapja a paradicsomos szósz, ami nem adja azt a ketchupos ízt, melyet egy pékséges pizza után érzünk, tapasztalatból állíthatom, hogy ezeknek a pizzáknak nem volt semmiféle utóíze, ami ketchupra hasonlított volna. Tejfölös alappal készült pizzájuk is teljesen megfelelt mindenki ízlésének.
A hely tökéletes üzleti tárgyalásokhoz, randevúkhoz, baráti társaságoknak, vagy pedig családi étkezéshez is ajánljuk. Kiülős része pedig a nyári esték fénypontja lehet, amikor egy fáradt nap után egy jó pizzát szeretnék elfogyasztani a pezsgő város szívében.
Eddig is sok jót hallottunk a helyről, viszont miután kipróbáltuk, azt kell hogy mondjuk megfelelt az előzetes információknak, aki tehetei egyszer mindenképp üljön be, nem gondoljuk, hogy csalódást fog okozni neki az étterem!